Piac revitalizáció

2012. június 6.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., az olaszországi Velence (főpályázó), valamint a szintén itáliai Piedmont és Torino városokkal, a cseh Ústí Régióval, Krakkó és Pozsony önkormányzataival, a maribori fejlesztési társasággal és a Veszprém Megyei Kereskedelmi Iparkamarával közösen, 2011 végén nyújtotta be pályázatát az Európai Unió közép-európai piacok revitalizációját megcélzó felhívására.

Az Európai Unió 2012. június 5-én értesítette a Pécsi Városfejlesztési Zrt.-t és partnereit a pályázat sikerességéről. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap terhére 85%-os támogatás intenzitással, 1 303 781 € összköltségből valósulhat meg. A partnerek által közösen elkészítendő tanulmány eredményeként a résztvevők megismerik és összegezik az Európa városaiban működő piacüzemeltetési mintákat, ezeket a helyi adottságaikhoz illesztik.

A revitalizációs projekt célja, hogy a résztvevők tapasztalatcserével és piackutatás segítségével felmérjék a partner városok piacainak állapotát, megítélését, hibáit, gyengeségeit, erősségeit, lehetőségeit. A piackutatás eredményének kiértékelését követően, már működő minták figyelembevételével kerül sor a stratégia tervezésre, a javaslattételre. A tanulmány eredményei könyv formájában több nyelven kerülnek kiadásra. A 2014 év végére elkészülő dokumentum nem csak a résztvevő városok, hanem minden európai városi piac revitalizációja során irányadó lehet. 

Pécs városában régi hagyománya van a tereken történő piacozásnak, melynek helyszíne az 1900-as évek elejéig a Széchenyi tér és a Búza tér volt. A Pécsi Városfejlesztési Zrt.-nek és partnereinek célja, hogy a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül felújított belvárosi terekkel, kereskedelmi gócpontokkal (Kossuth tér, Vasarely tér) és összekötő szakaszaikkal kapcsolatban megvizsgálja és előkészítse a piacok újraélesztésének lehetőségét és módját, az igények feltárásával és a nemzetközi minták figyelembevételével.
A háttérdokumentum elkészítése illeszkedik a Pécsi Városfejlesztési Nonpofit Zrt. által az EKF program kapcsán, 2012 tavaszán megvalósított belvárosi társadalmi akciók (fórumok, rendezvények) sorába, mely a városrész jövőjével és lehetőségeivel foglalkozik. A tanulmány, a fent bemutatott módon (nemzetközi minták megismerése, piackutatás, értékelés, javaslattétel) Pécs belvárosára vonatkozóan is konkrét javaslatokat fogalmaz meg a város fejlesztési terveinek (Integrált Városfejlesztési Stratégia, Településfejlesztési Koncepció) figyelembevételével a döntéshozó szervek irányába.

A Pécsi Városfejlesztési Zrt. komoly sikerként értékeli a nemzetközi pályázói csoportba történő meghívását és a pályázat sikerét, továbbá bízik benne, hogy a közösen létrehozandó dokumentum jól szolgálja majd az európai városok és Pécs fejlődését is.

További híreink

Legfrissebb galériák