Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program – települési szilárdhulladék-kezelő rendszerek fejlesztése

A Pécs Városfejlesztési Nonprofit Zrt. a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás, Társulási Tanácsának döntése értelmében (67/2011. sz. határozat), 2012. január 1-től látja el a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program rekultivációs és fejlesztési projektjeinek menedzsment feladatait.

A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program két fő részből épül fel, a régi lerakók rekultivációjából és az ún. települési szilárdhulladék-kezelő rendszerek fejlesztése részből. A pályázatok, 3 évi előkészítő munkát követően 2008-ban kerültek benyújtásra. Az Európai Unió 2009. június 9-én fogadta el a pályázatokat.

A fejlesztési projekt fő szakmai céljai

  • A hulladékok előírt arányú anyagában való hasznosítása,
  • A vegyesen gyűjtött hulladékokból előkezelés után az energetikailag hasznosítható frakció leválasztása,
  • A bomló szerves hulladékok stabilizálása irányított eljárással,
  • A lerakásra kerülő hulladék minimalizálása,
  • Valamint a hulladék-megelőzés elősegítése a házi komposztálás feltételeinek megteremtésével és a lakossági szemléletformálás eszközeivel.

A projekt eredményeképpen:

  • Regionális Hulladékkezelő Központ: Barcs, Kökény, Marcali
  • Kökény: lerakó+válogatómű+mechanikai-biológiai kezelő;
  • Barcs: lerakó+válogatómű+átrakóállomás,
  • Marcali: lerakó+ mechanikai-biológiai kezelő
  • 18 db hulladékudvar és 3 db hulladékudvar és átrakóállomás épül, 820 db szelektív gyűjtőpont+150 üveggyűjtő, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés (szelektív gyűjtés)
  • Pécsett: lépcsőházi szelektív gyűjtés további erősítése (2000 darab edényzet).
  • Ezeken felül a projekten belül 10 ezer db házi komposztáló edény kerül beszerzésére


A projekt területén (Baranya, Somogy, Tolna megye, 313 település, 426 ezer lakos) logisztikai szempontok szerint gyűjtőkörzetek kerültek kialakításra. Az egyes gyűjtőkörzetek hulladékait, vagy közvetlen beszállítással, vagy átrakóállomáson (4 helyszínen) keresztül juttatják el a hulladékkezelő központokba. A hasznosítási célok teljesítése érdekében a szelektívgyűjtés - gyűjtőszigetek telepítésével (820 db) - minden településen bevezetésre kerül. Ugyancsak a szelektív gyűjtést segíti a hulladékudvar hálózat (22 db hulladékudvar) megépítése. A hulladékudvarokban a lakosságnál keletkező szelektíven gyűjthető hulladékok, a nagyméretű hulladékok, háztartási készülékek és veszélyes hulladékok helyezhetők el a lakosság számára díjmentesen. Ezt egészíti ki a nagyobb városok családi házas területein a házhoz menő szelektívgyűjtés (60 ezer háztartás) alkalmazása, valamint Pécsett a lépcsőházi szelektív gyűjtés további erősítése (2000 darab edényzet). Ezeken felül a projekten belül 10 ezer db házi komposztáló edény kerül beszerzésére. A megépítendő válogatóművek (Kökény, Barcs) a szelektíven gyűjtött hulladékok ipari előkészítését végzik. A vegyesen gyűjtött maradék hulladékot két központban (Kökény, Marcali) mechanikai-biológiai kezeléssel tovább osztályozzák, illetve a nem hasznosítható hulladék lerakása történik meg ezeken a helyszíneken.

A fejlesztési projekt két fő eleme esetében a közbeszerzési eljárások lefolytatásra kerültek, az „Átrakóállomások, hulladékudvarok és szelektív gyűjtőszigetek aljzatának kialakítása FIDIC sárga könyv szerinti Vállalkozási szerződés” aláírására 2011. augusztus 1-én, a „Regionális hulladékkezelő központok létesítése, valamint a szükséges engedélyes és kiviteli tervek elkészítése FIDIC sárga könyv szerinti vállalkozási szerződés” aláírására 2012. május 11-én került sor. A kivitelezést mindkét esetben az SK-2012 M-D RHK Konzorcium (Strabag-MML Kft, és Közgép Zrt.) végzi. A kivitelezési munkák 2012 harmadik félévében megkezdődtek.
A projekt keretében kerül sor a fentebb megnevezett projektelemeket kiszolgáló eszközök, gépek és járművek beszerzését biztosító, ún. mobileszköz tenderre, mely során többek között az alábbi eszközök is beszerzésre kerülnek:

  • 240 literes (kerekes) hulladékgyűjtő edény: 60 000 db
  • 80 literes (kerekes) bio-hulladékgyűjtő edény: 25 000 db
  • 1100 literes lapos fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténer: 5 380 db
  • Alulüritős üveggyűjtő konténer: 10 000 db
  • Házikomposztáló: 10 000 db
  • Tömörítőlapos hulladékgyűjtő gépkocsi, min 16 m3-es felépítménnyel, hasznos teherbírás: min. 4800 kg, szelektív gyűjtéshez: 12 db
  • Tömörítőlapos hulladékgyűjtő gépkocsi, min 16 m3-es felépítménnyel, hasznos teherbírás: min. 3600 kg, szelektív gyűjtéshez: 4 db
  • Tömörítőlapos hulladékgyűjtő gépkocsi, min 20 m3-es felépítménnyel: 6 db
  • Tömörítőlapos hulladékgyűjtő gépkocsi, min 16 m3-es felépítménnyel, hasznos teherbírás: min. 3600 kg, zöldhulladék gyűjtéshez: 1 db

A projektről részletesebben a www.mecsekdrava.hu oldalon tájékozódhat.

Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program – települési szilárdhulladék-kezelő rendszerek fejlesztése, KEOP-1.1.1/2F-2008-0002
Kedvezményezett neve és elérhetősége

Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás
(7621 Pécs, Széchenyi tér 1.)

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.
(1134 Budapest, Váci út 45. D épület, 6. emelet)

Pályázat benyújtása 2008. február 4.
Támogatási szerződés aláírása 2008. október 23.
Projektzárás 2014. május 31.
Elszámolható projektköltség 17 275 756 870 Ft
Igényelt támogatás 12 093 029 809 Ft

További híreink

Legfrissebb galériák