Pécs, Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskola és Óvodája épületenergetikai fejlesztése

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 398/2008.(08.29.) sz. határozatában jóváhagyta az Önkormányzati Bizottság azon döntését, melyben a Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda IMS szerkezetű épületének kiürítéséről döntött. Az épület, azóta is üresen állt, a tantestületet és a tanulókat az Önkormányzat által biztosított épületekben helyezték el.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. április 15-én 175/2010. számú határozatában döntött az iskola mielőbbi felújításáról. A pályázatot 2010. júniusában nyújtotta be a város, a „KEOP-2009-5.3.0/A Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése” tárgyú felhívására. A projekt bruttó 139 604 098 forint támogatásban részesült, megvalósításához Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a pályázat bruttó 46 534 699 forint összegű önerején felül, az épület IMS szerkezetének teljeskörű felújításához szükséges bruttó 390 388 124 forintot is biztosítja.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. projektmenedzselésével megvalósuló projekt kivitelezése magába foglalta az intézmény „IMS” szerkezetének megerősítését (csúszókábeles technológiával, utólag bevitt feszítő erővel) és felújítását, a tornacsarnok megújítását, a teljes épület homlokzati hőszigetelését és részbeni akadálymentesítését, továbbá az elektromos hálózat és a gépészet korszerűsítését. A pályázatnak köszönhetően sor került a főépület nyílászáróinak cseréjére, műanyag ötkamrás, hőszigetelő profilú ablakok kerültek a régiek helyére. Az ablakok, ajtók cseréje mellett tetőszigetelés felújítása és a fűtés korszerűsítése (a csövek hőszigetelése, védőcsövek beépítése) is megtörténik. A kivitelező Épkar Zrt. a munkálatokat nyár végére befejezte, így az Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda tanárai, nevelői, diákjai, óvodásai a felújított, intézményben kezdhették meg 2011. szeptemberében a tanévet.

Pécs, Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskola és Óvodája épületenergetikai fejlesztése, KEOP-5.3.0/A/09-2010-0444
Kedvezményezett neve és elérhetősége

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
(7621 Pécs, Széchenyi tér 1.)

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Energia Központ Nonprofit Kft.
(1134 Budapest, Váci út 45. A épület)

Pályázat benyújtása 2010. június 30.
Támogatási szerződés aláírása 2011. május 30.
Projektkezdés 2011. április 8.
Projektzárás 2011. október 31.
Elszámolható projektköltség 576 526 921 Ft
Megítélt támogatás 139 604 098 Ft

További híreink

Legfrissebb galériák