Pécsi Konferencia és Koncertközpont

Az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs2010 program egyik kulcsprojektje, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. (Pécs 2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft.) 2 éves előkészítő munkáját (tervpályázati eljárás lebonyolítása, építési engedély megszerzése, telekalakítás, Európai uniós pályázati dokumentumok benyújtása, stb.) követően, 2008. december 19-én kötötte meg a támogatási szerződést a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, mint Közreműködő Szervezettel. A kivitelezési munkálatokat, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és a kivitelezési szerződés aláírását követően, 2009. július 29-i a munkaterület átadást követően megkezdte a kivitelező Magyar Építő Zrt. – Arcadom Zrt. konzorcium. Az épület műszaki átadás átvétele 2010. november 18-án fejeződött be.

A Pécsi Városfejlesztési Zrt. (Pécs 2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft.) projektmenedzselésével megvalósuló beruházás célja egy nemzetközi összevetésben is jelentős akusztikai tervezéssel készülő, korszerű háttértechnikát alkalmazó, multifunkcionális épület létrehozása volt, mely hangversenyteremként és konferenciaközpontként működik. A 11 144 m2 nettó alapterületű épület akusztikai tervezésű nagyterme 999 fő befogadására alkalmas, amely a rendezvény típusától függően a változtatható színpadállásnak megfelelően 928, illetve 880 főre csökkenthető a zenekari igényeknek megfelelően. A nagyterem elsősorban koncertterem. Balett- és egyéb koreografált előadások, sőt bizonyos operák számára is alkalmas. Másodsorban a nagyterem a konferenciák plenáris előadóterme, továbbá a földszinti zsöllye síkpadlóssá tehető, vagyis a síkpadlót igénylő rendezvények tartása is lehetséges. A nagyterem teljes kapacitása elhelyezhető az épületben található konferenciatermekben és szekciótermekben, melyek befogadó kapacitása 368 főtől 50 főig változó, az igényeknek megfelelően.

A földszinten található egy több, mint 310 m2-es, 368 fő befogadására képes konferenciaterem, mely a konferencia igényeknek megfelelően szekcionálható. Az első emeleti 287 fős konferenciaterem pedig balett próbateremmé alakítható és maga az épület alkalmas táncszínházi produkciók befogadására is. Az épületben különálló, állandó terme került kialakításra nagyzenekari próbáknak is, valamint a Pannon Filharmonikusok zenekar működéséhez szükséges további szokásos termek (pl. hangszertár), a közönség számára fenntartott terek – kávézó, büfé, stb., valamint mindezek kiszolgáló helyiségei kiépítésre kerültek.

A Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 356/2010 (09.16) sz. határozata alapján Kodály Központ nevet viselő épület, a régió legnagyobb befogadóképességű, multifunkcionális hangversenytermeként, kulturális rendezvényhelyszínként és konferenciaközpontként működik.

További információ: www.kodalykozpont.comwww.kodalykozpont.hu

Pécsi Konferencia és Koncertközpont, DDOP-4.1.3/A-2008-0001
Kedvezményezett neve és elérhetősége

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
– konzorciumvezető
(7621 Pécs, Széchenyi tér 1.);
2. Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.
- konzorciumi tag
(7621 Pécs, Mária u. 9.)

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
(7621 Pécs, Mária u. 3)

Pályázat benyújtása 2008. június 30.
Támogatási szerződés aláírása 2008. december 19.
Projektkezdés 2008. november 28.
Projektzárás 2011. október 31.
Elszámolható projektköltség 7 278 810 943 Ft
Megítélt támogatás 5 251 262 072 Ft
Tervező

Építész Stúdió Kft.
(Keller Ferenc, Hőnich Richard,
Fialovszky Tamás, Sólyom Benedek)

Kivitelező

Magyar Építő Zrt.
Arcadom Zrt. konzorcium

További híreink

Legfrissebb galériák