EREDMÉNYES KONFERENCIA KERETÉBEN KERÜLTEK LEZÁRÁSRA A PÉCSETT MEGVALÓSULT SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓS PROJEKTEK

2015. november 26.

2015. NOVEMBER 23-24. KÖZÖTT A PÉCSI VÁROSFEJLESZTÉSI NONPRFOIT ZRT. SZERVEZÉSÉBEN KERÜLT MEGTARTÁSRA A „FELLÉPÉS, SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓ PÉCSETT” CÍMET VISELŐ, TIOP-3.2.3.A-13/1-2013-0005 ÉS TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0001 KÓDSZÁMÚ PROJEKTEK KÖZÖS ZÁRÓKONFERENCIÁJA, MELY EGYBEN A PÉCS-SOMOGYON, PÉCSBÁNYÁN ÉS A HŐSÖK TERÉN MEGVALÓSULT DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN LEZAJLOTT PROJEKTEK ZÁRÓRENDEZVÉNYE IS VOLT.

A konferencia keretében a közel 100 résztvevő megismerhette a kormányzati törekvéseket a szociális városrehabilitáció terén, a Pécsett elért eredményeket, a projektekben résztvevő konzorcium partnerek (Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Khetanipe Egyesület, Baranya Megyei Kormányhivatal, Türr István Képző és Kutató Központ) munkáját és elért eredményeit, valamint a régió területén  (Komló, Szászvár, Gilvánfa, Alsómocsolád, Gyulaj) megvalósított hasonló projekteket.

 

A Pécsett megvalósult TIOP projekt eredményeit az alábbiak szerint foglalta össze Dr: Páva Zsolt polgármester:

„A TIOP-3.2.3.A-13/1-2013-0005 kódszámú, „Lakhatási körülmények javítása Pécs György-telepen” című projekt 100 %-os támogatásintenzitással, összesen 337 157 155 forintból valósult meg. A projektnek köszönhetően összesen 925 m² felületen 8 lakóépület és 22 lakás került felújításra, melyekben összesen 19 db sparhelt, 22 db gáztűzhely és 12 db vaskályha került elhelyezésre. A lakóépületek felújítása mellett megvalósult 6 db életveszélyes támfal megerősítése, melyekben összesen 21 db fatároló került kialakításra a lakók számára, valamint a György telepen és a Pék soron három helyen új burkolt felületek készültek, amelyre elhelyezésre kerültek a projekt keretén beszerzett zárható hulladékgyűjtő konténerek és szelektív hulladékgyűjtők. A projekt eredményeképpen valósulhatott meg a Hősök tere fejlesztése is, melynek keretében elkészült egy játszótér, sportpálya, kiemelt burkolatú „színpad” továbbá új padok, kukák és pingpong asztal került kihelyezésre a területen.”

A városvezető a TÁMOP projektre áttérve a következőket mondta:

„A TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0001 kódszámú, „Benned a létra- Komplex humán kapacitás fejlesztés és társadalmi részvétel feltételeinek biztosítása Pécs - György Telep szegregációs krízisterületén és környezetében” című projekt 100 %-os támogatásintenzitással összesen 150 000 000 forintból valósult meg. A projekt során a várost egy széles körű, a projekt szerteágazó céljainak elérésében kompetens konzorcium segített, melynek tagja volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület, Türr István Képző és Kutató Intézet, Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya. A konzorciumon belül az Önkormányzat a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.-n keresztül látta el a projektmenedzsment feladatokat, valamint indította meg a Török István utcai közösségi ház felújításának első ütemét (melynek II. ütemét, azaz a minden igényt kielégítő közösségi ház kialakítását a Hősök terét érintő DDOP pályázatból szintén a város valósította meg). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat látta el a közösségi programok szervezését, a nem rendszeres élelmiszerosztást a rászorulók számára, a klubfoglalkozások valamint közösségi napok megszervezését. A Khetanipe Egyesület felelt számos program koordinációjáért, pl.: férfi klub, tanulószoba, gyermektáborok. A projekt során a Türr István Képző és Kutató Intézet betanított kőműves és festő, valamint erdő és motorfűrészkezelő képzéseket bonyolított le az érintett terület lakossága számára. A Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya pedig 18 fő elhelyezését valósította meg a projekt során.”

Dr. Páva Zsolt a Pécs-Somogyon a Magyar Máltai Szeretet Szolgálattal, Tegyünk Egymásért Egyesülettel közösen megvalósított projekt eredményeit az alábbi módon foglalta össze:

„A DDOP-4.1.2/B-13-2014-0006 kódszámú, „Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció Pécs-Somogy Bányatelepen és Rücker-aknán” című projekt 300 millió forintból valósult meg, 100%-os támogatásintenzitás mellett. A projekt során 265 m² nagyságú területen összesen 14 lakás, került felújításra, továbbá Rücker-aknán sor került 14 lakás bontására is. A lakások mindegyike előre fizetős villamos mérő és vízórákkal került közművesítésre, továbbá minden lakásban kialakításra került a vezérelt mérés (éjszakai) lehetősége. A fejlesztés eredményeképpen megújult a közösségi ház, ahol akadálymentesített mosdó és parkoló került kialakításra, továbbá az épület bővítésre is sor került, raktár, mosdó és közlekedő helyiségekkel. A projekt keretében elkészült egy játszótér, 150 m2 útjavítás és további 340 m csapadékvíz elvezető árok került tisztításra.”

Pécs első embere a Pécsbányán megvalósult fejlesztéseket következőképpen mutatta be:

„A DDOP-4.1.2/B-13-2014-0004 kódszámú, Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció Pécsbányatelepen című projektet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Magyar Máltai Szeretet Szolgálattal és a Pécsbányáért Kulturális Egyesülettel közösen valósította meg 300 millió forintból, 100 %-os támogatásintenzitás mellett. A projekt eredményeképpen a Kórház utcában 20 db lakás került teljes mértékben megújításra, valamint 170 m út került felújításra, továbbá a Pécsbányatelepen 3 db térfigyelő kamera került telepítésre és integrálásra a városi térfigyelő rendszerbe. A fejlesztés köszönhetően megújult a közösségi ház is, akadálymentesített mosdóval, valamint parkolóhely kialakításával.”

Dr. Páva Zsolt a Hősök terén a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Khetanipe Egyesülettel közösen végrehajtott fejlesztésről a következőket mondta:

DDOP-4.1.2/B-13-2014-0005 kódszámú „Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció Hősök terén” című projekt 362 millió forintból, 100%-os támogatásintenzitással valósult meg. A projekt eredményeképpen a Füst utca 5 épületében, összesen 20 lakás került felújításra (20-20 gáztűzhely és vaskályha beépítésével), 725 m² nagyságban, mely mellett 334 m² nagyságú tárolásra alkalmas helyiség is kialakításra került. A projektnek köszönhetően a TÁMOP projektben megkezdett Török István utcai közösségi ház befejezése is (hőszigetelés, nyílászárócsere, akadálymentesítés) megvalósult. A területen több útszakasz és csapadékvíz elvezető rendbetételére is sor került, valamint 6 db térfigyelő kamera is kihelyezésre is megvalósult.

A polgármester összegzésként elmondta:

Pécs a TÁMOP és TIOP, valamint a szintén szociális városrehabilitációt célzó Pécsbányát, Hősök terét és Pécs-Somogyot érintő DDOP-s projektek sikeres megvalósításával országosan is kiemelkedő példa lett, mely munkát a város természetesen nem hagyja abba, melyre jó példa, hogy a város az Integrált Településfejlesztési Programjában 800 millió forintot nevesített a szociális városrehabilitációs projektek folytatására, melynek eredményeképpen tovább folytatódhatnak az érintett területeket és lakóikat a város vérkeringésébe integráló folyamatok.”

 

További híreink

Legfrissebb galériák