NAGYSZABÁSÚ KERÉKPÁRHÁLÓZAT FEJLESZTÉSI PROGRAM KERETÉBEN VALÓSULHAT MEG A ZSOLNAY NEGYED ÉS BUDAI VÁM KERÉKPÁROS ÖSSZEKÖTTETÉSE

2016. december 5.

DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER 2016. JÚNIUS 24-ÉN ÍRTA ALÁ A ZSOLNAY NEGYED- BUDAI VÁM KERÉKPÁRÚT MEGVALÓSÍTÁSA CÍMŰ TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSÉT.

100 millió forintot nyert Pécs városa a Zsolnay Negyed és a Budai Vám kerékpáros összeköttetésére – közölte Oszoli Dénes városházi képviselő, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnöke.

Oszoli Dénes tájékoztatása szerint Pécs városa 2016 tavaszán indította útjára a nagyszabású közlekedésfejlesztési programját, mely egyaránt tartalmazza a kerékpárhálózat bővítését, a közösségi közlekedési fejlesztését, valamint az úthálózat gazdasági, közlekedési és egyéb szempontok szerinti fejlesztését. A fejlesztési elképzelések megvalósításához a kerékpárhálózat és a közösségi közlekedés javítása, bővítése kapcsán a Támogató Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, TOP-6.4.1-15 Fenntartható városi közlekedésfejlesztés tárgyú felhívása nyújtott lehetőséget.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. összesen 6 db pályázatot nyújtott be a kerékpárhálózat, valamint a közösségi közlekedési rendszer fejlesztése érdekében, melyek közül a Zsolnay Negyed- Budai Vám kerékpárút megvalósítása című, TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00002 kódszámú 100 millió forint támogatásban részesült.

Oszoli Dénes megjegyzi, a város keleti részének jelenleg nincs olyan kerékpáros összeköttetése, mely biztonságos elérést biztosítana a Belvárossal, ezért a projekt alapvető célja a Zsolnay Negyed és a Budai vám közötti kerékpáros útvonal megvalósításra kerüljön mintegy 1300 fm hosszúságban. A tervezett kerékpárút összekapcsolja a meglévő egyetemi városi kerékpárutat a Zsolnay Negyeden keresztül a keleti városrésszel, valamint az egyetem városi kerékpárút révén csatlakozik a szintén TOP-6.4.1-15 projekt keretében megvalósításra kerülő belvárost és a kertvárosi városrészt összekötő kerékpárúthoz, ezáltal a keleti városrész és a kertvárosi városrész közötti kerékpáros kapcsolat is megvalósul.

A kapcsolódó tervek még ebben az évben elkészülnek és engedélyezésre kerülnek, melyet követően reményei szerint a kivitelezés 2017 késő őszére véget is érhet.
A projekt nem csak az egészséges életmód, valamint a közösségi közlekedés népszerűsödéséhez járul hozzá, hanem a városrész fejlődéséhez is.

További híreink

Legfrissebb galériák