Misina tető fejlesztése II. ütem
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának fontos célja, hogy a várost és az általa nyújtott turisztikai látványosságokat, szolgáltatásokat minél több ember megismerhesse. Pécs a meglévő turisztikai kínálatát folyamatosan fejlesztette, azonban a település egyik kiemelkedő attrakciója a Misina-tető és a TV torony fejlesztése nem történt meg.
Tavasztól télig szinte minden időben töretlenül látogatják a Mecseket, így a Misina-tető turisztikai hasznosításához szükséges feltételek kialakítása, fejlesztése kiemelt prioritással bír a város szempontjából.
Jelen projekt keretében a volt Misina Étterem épület komplex felújításának eredményeként egy többfunkciós központ kerül kialakításra, amely négy szinten kínál szolgáltatásokat mind a pécsieknek, mind pedig az ide látogató turistáknak, túrázóknak. Az épületben az alagsorban kapnak helyet a rekreációs tevékenységet végzők számára kialakított helyiségek (öltöző, mosdó, zuhanyzó WC), valamint a csomag- és értékmegőrzők. A földszint az épület legösszetettebb működési zónája lesz, amely a Misina-tető általános turisztikai és rekreációs igényeit szolgálja majd ki.
Négy bejáraton keresztül (négy égtáj irányából) közelíthető majd meg. Ezen a szinten kerül létrehozásra az épület elsődleges közösségi tere: az infopont, az ajándékbolt, a büfé, valamint a szint keleti oldalán árusítással, kölcsönzéssel, valamint szervizszolgáltatással ellátott túra- és sportbolt, ahol kölcsönzési lehetőségek is lesznek. Kisebb rendezvényekhez, vagy közösségi eseményekhez zárt, bérelhető klubterem is létesül a zónában. Az emeleti szint elsődlegesen pihenést, eső elleni védelmet nyújtó, valamint kisebb rendezvényeket kiszolgáló fedett teraszként működik majd, a tetőszinten egy egyedülálló tetőterasz és skybar biztosítja majd az ideérkezők kényelmét.
Az építészeti fejlesztéseken kívül komplett gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítások valósulnak meg az épületben, sor kerül a régi étterem épületét határoló falszerkezetek hőszigetelésére, a külső és belső nyílászárók cseréjére. A beruházás részeként az épület hangosítással, tűzjelző berendezésekkel, vagyonvédelemmel és térfigyelő rendszerrel lesz ellátva. A pályázati követelményeknek megfelelően természetesen teljes akadálymentesítésre is sor kerül.
A Misina-tetőn a természetet még emberközelibbé teszi, a projekt egyedi elemeként épülő acélszerkezetű „lombkorona-stég”. Az attrakció az épület déli homlokzatához kapcsolódóan teremti meg a lehetőséget, hogy a látogatók egy másik látószögből is megismerhessék a környezetet.
A projekt lehetőséget biztosít az épület környezetének rehabilitációjára is, így a fejlesztés során – a helyi lakosság kérésének eleget téve – megújulnak az épületet körülölelő zöld területek is. A központ közvetlen környezetében a gyermekeknek szabványoknak megfelelő játszótér, a felnőtteknek közterületi fitnesz eszközök kerülnek telepítésre, s új sétaútvonalak is létesülnek. A területet délről tájvédelmi, északról Natura 2000 terület határolja, így a környezeti előírásoknak megfelelően füvesítésre, növénytelepítésre kerül sor.
A pályázati előírásoknak megfelelően 2 db elektromos töltési lehetőséggel ellátott parkoló is létesül a Misinán, továbbá térfigyelő kamerarendszer javítja majd a közbiztonságot és növeli a terület iránti bizalmat a városlakók és a túrázók körében is. A projekt keretében a területen szelektív hulladékgyűjtők kerülnek elhelyezésre. A kerékpárosok igényeit fedett kerékpár szervizpont, mosó és tároló elégíti ki majd.
Misina tető fejlesztése II. ütem, TOP-6.1.4-15-PC1-2022-00005 | |
Kedvezményezett neve és elérhetősége | Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata |
Pályázat benyújtása | 2022. november 4. |
Támogatási szerződés aláírása | 2023. március 13. |
Projektkezdés | 2023. április 3. |
Projektzárás | 2323. december 31. |
Elszámolható projektköltség | 1 200 000 000 Ft |
Igényelt támogatás | 1 200 000 000 Ft |
Megítélt támogatás | 1 200 000 000 Ft |
Támogatás mértéke | 100 % |
Szerződött támogatás összege | 1 200 000 000 Ft |