Júniusban megkezdődik a Nyugati városrészi kerékpárút kivitelezésének III. üteme

2021. május 20.

2021. június 1-jén a III. ütem idejére tervezett lezárások mellett folytatódnak a „TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00004 kódszámú, Nyugati városrészi kerékpárút megvalósítása” című projekt munkálatai.

A kerékpárút többéves problémát old meg azzal, hogy biciklivel is elérhetővé válik a város nyugati része. A projekt célja, hogy a PTE Általános Orvostudományi Kar épülete és nyugati városrész között kerékpárút épüljön, fejlődjön a közlekedésbiztonság, és a leendő létesítménynek köszönhetően javulni fog az Orfűi kerékpárút megközelítése is.

A II. ütemben elkészült utcaszakaszt a közlekedők ismételten teljeskörűen igénybe vehetik. Az utca teljes szélességben új aszfaltburkolat készül, továbbá a déli oldalon elkészül az új járda és kerékpárút is. A terület biztonságos közlekedése és a III. ütem kivitelezése miatt továbbra is érvényben marad a 30 km/órás sebességkorlátozás.

Fontos, hogy a kerékpárút szabályos használata csak a hatósági forgalomba helyezést követően lesz lehetséges.

A Faludi Ferenc utca – Homok utca közötti háztartásoknak, üzleteknek már új, gömbgrafitos öntöttvas vezeték szállítja az ivóvizet; az első két ütemben eddig összesen 800 méternyi új vezeték került a földbe és 30 ingatlan bekötése újult meg. A munkálatok jó ütemben, a tervezettnél gyorsabban haladnak.
Az ivóvízhálózat-felújítás részeként a Lázár Vilmos és Erkel Ferenc utcákat összekötő vízvezeték építése is megvalósul a III. ütem befejezéséig. A kapcsolódó forgalmi rend változásokról, valamint a felmerülő vízhiányról az érintetteket a szolgáltató külön szórólapon értesíti.

A vízhálózat-korszerűsítés kivitelezése 2 ütem bontásban, javarészt teljes útzár mellett zajlik az adott szakaszon, a lezárással érintett ingatlanok megközelítése (ki- és behajtás) az ott lakóknak, az üzlettulajdonosoknak, valamint célforgalom részére a be- és kijutás, az áruszállítás lehetősége egyaránt biztosított lesz a nyugati irányból, azaz a Homok utca felől a vállalkozótól igényelhető egyedi behajtási engedélyekkel.

A kivitelezés előrehaladása lehetővé teszi, hogy a III. ütem munkálatai korábban megkezdődjenek. Ugyanakkor a tanítási időszak végéig a Kürt utcát a zsúfolt időszakban még korlátozások nélkül használhassák a pécsiek.
A teljes útzár ideje alatt lezárt területre a rendőrség, a mentők, a tűzoltók ki- és bejutására, illetve a közműszolgáltatók, hulladékszállítók közlekedésére egyaránt lesz lehetőség.

Az érintett ingatlantulajdonosok, illetve az átmenő forgalom számára a gyalogos közlekedés feltételei biztosítottak lesznek, az érintett autóbuszjáratok továbbra is terelőútvonalon közlekednek.

A terelőútvonal Uránvárosból a Belváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29): Uránváros autóbusz-állomás után az autóbuszok a Nendtvich Andor út – Tüzér utca útvonalon, majd az Egyetemváros megállótól az eredeti útvonalon közlekednek.

A terelőútvonal a Belvárosból Uránváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y): Egyetemváros megálló után az autóbuszok a Tüzér utca – Nendtvich Andor út – Uránváros autóbusz-állomás útvonalon közlekednek.

Az útszakaszon érintett (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29) autóbuszok várhatóan 2021. augusztus végéig, illetve a munkálatok befejezéséig terelőútvonalon közlekednek.

III. ütem (Lugos utca és a Tüzér utca közötti szakasz) forgalomkorlátozása

A III. ütem során az alábbi bontás szerint kerülnek bevezetésre a korlátozások:

III/A ütem: 2021. 06. 01. – 2021. 06. 15. között Homok u. – Kürt u. nyugati vége között teljes útzár. A Kürt utca kétirányú forgalmi rend mellett megközelíthető. A lezárt szakaszon első sorban kerékpárút építési munkálatok kerülnek lefolytatásra.

III/B ütem: 2021. 06. 16. – 2021. 08. 31. között a Szigeti út teljes lezárása a Homok utcai kereszteződés lezárásától keletre indul és a Tüzér utcai csomópont nyugati oldaláig tart. A Kürt utca ideiglenesen zsákutcává válik, kihajtás kizárólag az Ifjúság útja irányába lesz engedélyezett. A Szigeti út lezárt szakaszára északról a Homok és a Kürt utca, déli irányból a Lázár Vilmos és az Erkel Ferenc utca csatlakozik, így az említett négy utca a kivitelezés alatt zsákutcává válik. A felsorolt utcák Szigeti út felőli végén a megfordulás biztosítására 15 m hosszon megállási tilalom lesz érvényben. A vízvezeték-rekonstrukció miatt a Szigeti út – Tüzér utca környezetében az északi forgalmi sáv lezárásra kerül, a jelzőlámpás csomópontból kizárólag a Szigeti útról érkezők a Tüzér utca felé történő balra kanyarodása, illetve a Tüzér utcáról jobbra kis ívben történő kanyarodása lesz engedélyezett.

A III/B ütem ideje alatt a Tüzér utca – Szigeti út jelzőlámpás csomópont sárga villogó üzemmódba lesz kapcsolva. Kérjük az arra közlekedőket, hogy a közlekedés során körültekintően, az elsőbbségadás szabályainak betartásával közlekedjenek!

A PTE ÁOK Kürt utcai parkolói a III/A idején az Ifjúság útjáról és Kürt utca irányából is elérhetőek maradnak, III/B ütem idején kizárólag az Ifjúság útja irányából közelíthetőek meg. A III/B ütem idején kihajtás az Ifjúság útja irányába lesz lehetséges.

A gyalogos forgalmat a kivitelezés alá vont területről az utca másik oldalára terelik. A munkálatok alatt mindvégig biztosítják a gyalogosok számára a biztonságos közlekedést.

A III. ütemben tervezett munkálatok, illetve a III. ütemben tervezett új, ideiglenes forgalomkorlátozás azután következnek, hogy a II. ütemben befejeződnek az aszfaltozási munkálatok. Közlekedésbiztonsági okokból azonban a Szántó Kovács János utca és a Homok utca között 30 km/óra sebességkorlátozás lesz érvényben, amely a teljes kivitelezési tevékenység befejezéséig érvényben lesz.

A Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium előtt és a Magyarürögi úti csomópontban a munkálatok befejezéséig továbbra is 30 km/óra sebességkorlátozás lesz érvényben.

A III. ütem kivitelezése alatt elkezdődnek a burkolatfestési munkálatok a Rácvárosi út, Pellérdi út nyomvonalon, valamint Patacs városrészben a Fő utca, Korsó utca és Vöröskő utcákban. A festést forgalom mellett, időszakos korlátozások mellett végzik. 

Kérjük a tisztelt pécsieket, hogy a kivitelezési munkálatok idején körültekintően és fokozott türelemmel közlekedjenek.

A lezárt szakasz előjelzései

Ny-i irányból a Szántó K. J. utca előtt sárga hátterű térképes tábla mutatja a Szigeti úti lezárást.

K-i irányból a Tüzér utcai csomópont előtt sárga hátterű térképes táblán jelzik a Szigeti út lezárását, illetve a besorolás rendjét jelző táblán letakarják az „Egyenesen haladás” irányt. A csomópontba „Terelőút” táblát helyeznek ki.

Terelő út
Az átmenő forgalom számára az I. ütemben kihelyezett „Terelőút” táblák továbbra is érvényben maradnak:
– a Szigeti út – Szántó K. J. u., Szántó K. J. u. – 6-os út,
– 6-os út – Tüzér u.,
– Tüzér u. – Szigeti út csomópontokba.


Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az itt élők és az érintett területet használók mindennapjait, a beruházás során a lakosság türelmét kéri.

További híreink

Legfrissebb galériák