Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

Az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs2010 program egyik kulcsprojektje, a „Dél- Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont”, a beruházás sikeres megvalósítása érdekében a projektet a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. (Pécs2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft.) közösen, konzorciumi együttműködés keretében valósították meg. A konzorcium tagjai a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. előkészítő munkáját követően, 2008. december 19-én kötötték meg a kapcsolódó támogatási szerződést a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, mint a projekt Közreműködő Szervezetével.

Az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretein belül megvalósult Dél- Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Pécs történelmi belvárosának keleti határánál az EKF városrészben, az UNIV kollégium és a Kodály Központ szomszédságában található. 2010-től a Balázs Mihály által tervezett, „Kaptár” becenevű épület, ad otthont a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtárnak és a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárának, továbbá a PTE Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárának. A több, mint 13 000 m² területű, 7 emeletes, üvegborítású, tetőkerttel, és könyvesbolttal ellátott épület központi eleme a Zsolnay kerámiával díszített „Kaptár”. Az Európa Kulturális Fővárosa fejlesztési program keretében elkészült Tudásközpontban két, egyenként 212 és 198 főt befogadó, egybenyitható tanterem található, melyet a Pécsi Tudományegyetem közgazdaság és jogi karai használnak. Ezeken felül az épületben étterem és egy 150 fős konferenciaterem került kialakításra.
2010. október 25-i nyitást követően 2011. áprilisáig több, mint 16 ezren iratkoztak be a Tudásközpontba.

Az intézmény minden korosztály részére tökéletes kikapcsolódást nyújt, a gyerekek számára a játszó és zeneszoba és a tetőkert nyújt tökéletes kikapcsolódást a mesekönyvek világa mellett. A diákok számára a gazdag szakirányú könyvkínálat mellett a számítástechnikai infrastruktúra biztosít kiváló feltételeket a vizsgákra való felkészüléshez. A felnőtt és nyugdíjas korosztályt a Csorba Győző Megyei- Városi Könyvtár megszokott kínálatánál gazdagabb és szélesebb kínálat várja.

Az épület megközelítése tömegközlekedési eszközzel és gépjárművel is kiválónak mondható. Az autóval érkező vendégek számára az épület déli oldalán 261 fős parkoló került kialakításra, melyből 6 mozgássérült férőhely, 6 pedig autóbusz-parkolóhely.

További információ: http://www.tudaskozpont-pecs.hu/

Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, DDOP-4.1.3/A-2008-0002
Kedvezményezett neve és elérhetősége

1. Baranya Megyei Önkormányzat
– konzorciumvezető
(7621 Pécs, Széchenyi tér 9.)
2. Pécsi Tudományegyetem
– konzorciumi tag
(7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/B)
3. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
– konzorciumi tag
(7621 Pécs, Széchenyi tér 1.);
4. Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.
- konzorciumi tag
(7621 Pécs, Mária u. 9.)

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
(7621 Pécs, Mária u. 3)

Pályázat benyújtása 2008. június 30.
Támogatási szerződés aláírása 2008. november 19.
Projektkezdés 2008. november 28.
Projektzárás 2011. október 31.
Elszámolható projektköltség 5 484 921 570 Ft
Megítélt támogatás 4 614 738 595 Ft
Tervező

Török és Balázs Építészeti Kft.
(Balázs Mihály, Tatár Balázs, Török Dávid)

Kivitelező

Gropius Zrt.

További híreink

Legfrissebb galériák