„E-közbringa rendszer kialakítása I. ütem”

A projekt keretében egy elektromos közösségi kerékpárkölcsönző rendszer került kialakításra a 2007-2013 támogatási periódusban megvalósított „Pécs-Egyetemvárosi kerékpárhálózat” nyomvonalán a 400 ágyas klinika és a Zsolnay Negyed közötti szakaszon.


A kerékpáros közösségi közlekedési rendszer olyan újfajta közlekedési szolgáltatás, amely a város belső területén sűrűn elhelyezett gyűjtőállomásokból és az azokon elhelyezett, nyilvánosan hozzáférhető kerékpárokból áll. A kerékpárokat, előzetes regisztrációt és azonosítást követően lehet a gyűjtőállomásokról felvenni és használat után egy tetszőleges állomáson visszaadni.


A közbringa rendszerek abban különböznek a hagyományos kerékpárkölcsönzőktől, hogy a kerékpárok több helyen felvehetők, a rendszer automatikus működtetésű, nem igényel a helyszínen személyzetet, a kerékpárok máshol is visszaadhatók.


A projekt az Egyetemvárosi kerékpárhálózat nyomvonalán mintegy 3,2 km hosszú kerékpáros útvonal mentén került kialakításra, mely a kelet-nyugat irányban jelentősen növelni fogja a kerékpáros útvonal kihasználását.


Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata első körben egy működőképes alaphálózatot alakított ki, mely megteremti a lehetőséget arra, hogy a közönség megismerje a rendszert, első ütemben 7 állomás került kialakítására az alábbi helyszíneken.

  • Ifjúság útja, a Janus Pannonius Klinikai tömb északkeleti sarka (hrsz.: 3217) közterület
  • Barbakán tér (hrsz.: 4589) közterület
  • Szepesy Ignác utca és Széchenyi tér találkozása (hrsz.: 18355) közterület
  • Kossuth tér (hrsz.: 17451) közterület
  • Búza tér (hrsz.: 16651) közterület
  • 48-as tér (hrsz.: 19122) közterület
  • Zsolnay Negyed (hrsz.: 40390/3) közterület

A 7 állomás mindegyike alapkiépítésben készül első ütemben, de a helyszínek kiválasztása során a bővíthetőséget is figyelembe vettük.  Állomásonként 10 kerékpár került telepítésre. Az összes dokkoló szám 107 db, melyre összesen 70 db PEDELEC elektromos kerékpár került beszerzésre.


A projekt keretében a dokkolókon és a kerékpárokon felül a kerékpárok szállítására alkalmas 1 db. szállító jármű, az állomások működéséhez szükséges informatikai géppark és 7 db. megfigyelő kamera került beszerzésre.


A projekt a pécsi közbringa rendszer kiépítésének első (bevezető) üteme, a végső cél hosszú távon a település nagyságát, adottságait figyelembe véve 100-110 állomásra tehető, mely nagyban függ a kerékpárhálózat párhuzamos fejlesztésétől és a várhatóan növekvő kerékpáros igényekkel és lakossági elvárásoktól.


A rendszer 2019 júniusa óta működik Pécs városában.

„E-közbringa rendszer kialakítása I. ütem”, TOP-6.4.1-15-PC1-2016-00001
Kedvezményezett neve és elérhetősége

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége

Magyar Államkincstár Baranya Megyei Igazgatóság

7602 Pécs, Pf. 338.

Pályázat benyújtása 2016. április 6.
Támogatási szerződés aláírása 2016. június 24.
Projektkezdés 2016. május 25.
Projektzárás 2019. június 25.
Elszámolható projektköltség 155 056 840 Ft
Igényelt támogatás 155 056 840 Ft
Megítélt támogatás 155 056 840 Ft
Támogatás mértéke 100 %
Szerződött támogatás összege 155 056 840 Ft

További híreink

Legfrissebb galériák